
Ovis koromban a játékot komoly feladatként kezeltem, ezért nem zökkenhettem ki olyan időpocsékoló, bagatell dolgok miatt, mint az evés. Plusz még válogattam is. Csellel és játékkal próbálták szüleim belém diktálni a betevőt. De mondok példát is: a katonára vágott szendvics volt a csali, amit én a kistigris mindig ügyesen leloptam a képzeletbeli csapdáról. Azóta rájöttem, hogy az Ősök pont így ejtettek csapdába. Na mindegy. Szerencsétlenségükre meguntam a tigriskedést, a család pedig agyalhatott a következő játékon. Akkor sokat segített volna ez a két ehető szörny recept, - a gülü szemű tésztaszörny és a csáléfogú csokis muffin fej - mivel a rondaságok bekebelezése biztos bejött volna. És még ma is bejönne, ha gyerek lennék. Lehet ma nosztalgiázok és szörnyeket vacsorázok!


Utolsó kommentek